Szóval mit mozognak a franciák, hogy meg tudják őrizni vékony alakjukat?
Nos igen, persze azt is szeretik csinálni…de nem vízszintes sportról van most szó.
Nézzük csak. Irány a lépcső-avagy tömegközlekedés Párizsban
Azt hiszem, hogy a világon egy országban sincs annyi lépcső, mint Párizsban. Legalábbis ez volt az érzésem, miközben a városban cikáztam és intéztem a dolgaimat.
14 metróvonaluk van, és az RER hálózat, ami ugye a külvárost köti össze a központtal. Egyikről leszállnak, másikra felszállnak, aztán megint egy másik metró… hát annyi lépcsőt életemben nem másztam meg, mint kint, és bolyongtam a metróvonalakat összekötő folyósokon és lépcsősorokon. A legtöbb esetben nincs alternatív lehetőség, szóval ne várj minden metrómegállóba mozgólépcsőt, mert nem lesz.
Miután jó a közlekedési hálózatuk és drága a parkolás, így a legtöbben tömegközlekedéssel járnak mindenhova, 500 m-ként találsz egy metrólejárót, onnan meg aztán könnyen eljutsz bárhova, mert az irányjelzőik kiválóak. A metrók pedig gyakran járnak.
2 év alatt, ha egyszer buszoztam és villamosoztam sokat mondok, metróval mindenhova el lehet jutni. Szóval mondhatni elég sokat gyalogolnak a tömegközlekedéshez.
De mondok mást.
Lakások
Miután régi építésű épületekben laknak, a 80%-ukban nincs lift. Újabb lépcsősor, amit meg kell mászni, csomagokkal, gyerekekkel, miegymás.
Mi még a 2. emeletre is lifttel megyünk!
Csak mondom én a 7. emeleten laktam, lift nélkül, egy párszor megtettem le-fel, bevásárló szatyrokkal és bőrönddel. Jó kis edzés.
Aztán ott van a lelki háttér.
Ép testben ép lélek és vica versa…
Ugye az elhízásnak sokszor lelki háttere is van, ez mindig mindennel összefügg. Nos, ha csak abból a szemszögből közelítek, hogy sokkal türelmesebbek az emberek, nyilván az anyagi biztonság részben már adja az alapját ennek, ez már egy fontos eleme a lelki békénknek. Kevésbé stresszesek, mint mi. Az itthoni helyzetről nem beszélek ezzel kapcsolatban.
Ezen felül már nyelvükből adódóan is magázódnak a 30-as a 30-assal is, és így tovább. Mondataikban nem tűr hiányosságot a Monsieur vagy Madame. Arról nem is szólva, hogy a nőket nőként kezelik a férfiak, az udvariasság, a nagylelkűség, az odafigyelés alapvető a férfiaknak a nők irányába. Szóval egy nő ott igazán nőként érezheti magát a hétköznapokban is.
De azért nehogy azt higgyük, hogy a tökéletesség netovábbjai, a karcsúságuknak nem csak a minőségi ételek és a napközbeni mozgástöbblet az oka. A genetikán túl (ami egy fontos tényező), sajnos vannak negatív aspektusok is, amit nem árt, ha tudunk, még mielőtt elkezdenénk magunkat hasonlítgatni a francia nőkhöz.
És akkor most jöjjön a negatívum, az, ami nem követendő példa!
A francia nők nagy többsége dohányzik. Fiatal lányokat is állandóan cigivel lehet látni a kezükben.
Ugyan a nikotin anyagcserét gyorsító szer, de kérlek, inkább menj le egy TRX órára, mintsem ez legyen a megoldás arra, hogy lefogyj.
Cukor helyett mit vegyek?
Mikor kikerültem, azt hittem, hogy húú franciák, a francia nők karcsúak, akkor biztos rengeteg helyen be tudok majd szerezni cukrokat helyettesítő természetes édesítőszereket.
De csalódnom kellett.
Miután sima boltokban ilyennek se híre se hamva, felleltem pár bioboltot, keresgéltem hátha lehet kapni agavészirupos, rizsszirupos vagy sztíviás termékeket, de nem.
Ezeket külön- külön lehetett kapni, kis kiszerelésben, méregdrágán. De sem egy keksz, sem egy joghurt ezen konstrukcióban nem volt fellelhető.
Így megint csak alkalmazkodva a körülményekhez és figyelembe véve lehetőségeimet, az adott helyzetből próbáltam kihozni a legjobbat.
Tapasztalatból tudom, hogy vannak életkörülmények, betegségek, sérülések, amikor nem tudsz úgy étkezni, edzeni stb.. ahogy szeretnél, ez nálam is így volt ez alatt a 2 év alatt. Viszont egy a lényeg, hogy hozd ki az adott helyzetből mindig a maximumot! Tedd meg azt, amit meg lehet és meg tudsz tenni annak érdekében, hogy egy egészséges, fitt életet éljél!
„Be the best version of you!”
Te kimennél Franciaországba nyaralni, vagy akár lakni pár évre?
Szép napot kívánok,
Szántó Adrienn
Stott Pilates®, Garuda®, TRX® tréner